Nepomuki Szent János

„Május 16.
*Pomuk, 1350. +Prága, 1393. május 16.

Közép-Európában sok hídon látható az a többnyire barokk kiképzésű szobor, amely egy papot ábrázol, mutatóujját ajkára téve, mintegy csendre intve magát és másokat. A hidak szentje s a gyónási titok vértanúja ő: Nepomuki János. Közép-Európa legismertebb szentjei közé tartozik.

A legenda elmondja, hogy Wolfflin János a kicsiny Pomuk (ma Napomuk) helységben született, Dél-Csehországban. Jogi tanulmányainak befejezése után — annak ellenére, hogy szegény szülőktől származott – – gyorsan haladt fölfelé az egyházi ranglétrán. Mint egyházi méltóságot és jelentős szónokot egész Prága ismerte és szerette. IV. Vencel király felesége őt választotta gyóntatójául. A király kezdetben igazságos és jóakaratú uralkodó volt, de egy sikertelen mérgezési kísérlet után bizalmatlanná és agresszívvé vált. Meg akarta tudni, mit gyónt a felesége. Mivel azonban János nem volt hajlandó megmondani, megkínoztatta és a Moldva folyóba dobatta. Egy csodás fényjelenség jelezte a királynénak, hol keressék a holttestet. Egy másik változat szerint a Moldva leapadt annyira, hogy megtalálhassák. Halálának éve 1383. A prágai Szent Vid-székesegyházban temették el.

A legenda elbeszéli még, hogy kénytelenek voltak sírját ráccsal elkeríteni, mert aki tisztességtelen szándékkal lépett síremlékéhez, azt Isten súlyos büntetése érte. Szentté avatási eljárását már a 16. században elkezdték, de csak 1729-ben fejezték be, miután az ereklyék tisztelete a huszita mozgalom és a harmincéves háború ellenére is egyre nőtt. Nem sokkal a szentté avatás után megtalálták a vatikáni levéltárban az akkori érseknek, Jentzenstein (vagy Jenstein) Jánosnak egy iratát, aki 1381–1396 között ült Prága érseki trónján. Panaszirat ez Vencel király ellen. Felsorolja részben az Egyház jogait, részben az érsek birtokát és személyét illető túlkapásait. Felrója neki ezenkívül, hogy 1393-ban megkínoztatta és a Moldvába folytatta általános helynökét, Nepomuki Jánost. A gyilkosság oka egyházi jogokkal kapcsolatos nézeteltérés volt. Az általános helynök az érsek megbízásából, a király kifejezett akarata ellenére, jóváhagyta Kladrub kolostorában egy új apát megválasztását.

Nepomuki Jánost, az egyházjog doktorát és később az érsek általános helynökét 1372 óta számos prágai forrás emlegeti. Kínzatását és halálát, amelyet a király haragja okozott (aki állítólag még kínzásában is részt vett), nemcsak Jentzenstein levele említi. Megtalálható más forrásokban is, amelyek hamarosan az események után keletkeztek. Itt sehol sincs szó arról, hogy a szerencsétlen prelátus a királyné gyóntatója lett volna. E források szerint inkább az Egyház jogaiért halt vértanúhalált. Ám az említett panaszos irat az érseket minden aszkézise és személyes jámborsága mellett olyan embernek jellemzi, akit nagyon, sőt túlságosan foglalkoztatott az Egyház anyagi jóléte és saját tulajdona. Attól sem riadt vissza, hogy a földi érdekek megvédésére minden fontolgatás nélkül alkalmazza az egyházi átkot. Innen nézve Nepomuki János megöletése fölháborító ugyan, de nem föltétlenül az Isten dicsőségét szolgáló vértanúság. 19. és 20. századi történészek, akik megkísérelték az ügyet földeríteni, attól sem riadtak vissza, hogy jámbor csalásról beszéljenek.

Nem valószínű az a föltételezés, hogy egyszerre két hasonló nevű ember élt volna Prágában, s hogy közülük az egyiket mint a királyné gyóntatóját 1383-ban, a másikat pedig mint az érsek helynökét éppen tíz év múlva megölték. Ráadásul úgy, hogy mindkettőt a megkínzatás után Vencel király parancsára a Moldvába fojtották. 1383-ból semmiféle híradás sincs Vencel efféle bűntettéről, viszont négy forrás is említi az általános helynök 1393. évi halálát. És nyilvánvaló az is, hogy mindig csak egyetlen sír volt a Vid-székesegyházban. A sírfelirat, amely az ott eltemetett Nepomuki János halálát 1383-ra teszi, csak a 16. század közepéről való, ezért nincs bizonyíték-értéke.

Ezért ma általában abból a föltevésből indulnak ki, hogy csak egyetlen Nepomuki János volt, aki a prágai érsek helynökeként ismételten összeütközésbe került Vencel királlyal és tanácsosaival. Végül az említett viszály miatt megölték. Nincs azonban magyarázat arra, hogyan lett a helynökből a királyné gyóntatója. A legendának ezt a lényeges részét sokan egyszerűen figyelmen kívül hagyják.

A történelmi kutatásnak ez a legújabb állásfoglalása azonban mellőz egy fontos utalást, amely a legenda keletkezését sokkal közelebb viszi a történelmi tényekhez, mint azt először vélték. Thomas Ebendorfer von Haselbach többször volt a bécsi egyetem rektora, és az első humanisták közt tartják számon. Ez a tudós így ír Császárkrónikájában: ,,Vencel a felesége gyóntatóját, Jánost, a teológia magiszterét is a Moldvába folytatta. Egyrészt azért, mert János kijelentette, hogy csak az méltó a király névre, aki jól kormányoz, másrészt azért, mert állítólag nem akarta megszegni a gyónási titkot.” Ebendorfer bizonyíthatóan hosszabb időt töltött Prágában 1433-ban, mindössze negyven évvel a történtek után. Ebben az időben is tudták tehát, hogy Nepomuki a király haragját vonta magára, mert szemrehányást tett neki kormányzása miatt. De ezenkívül élt a gyanú, hogy a királyné gyóntatójaként nem akarta megsérteni a gyónási titkot. A ,,jámbor csalás” ezek szerint közvetlenül az események megtörténte után kezdődött, úgyhogy csodálkozni lehet, miért nem leplezte le valaki már akkor. Vencel szinte gyermekfővel, tizenkilenc évesen kötött házasságot a nála néhány évvel idősebb Wittelsbachi Johannával. A legenda szerint ő Nepomuki lelki gyermeke volt. Mivel 1386-ban meghalt, a vértanúságot ez elé kell helyezni. Vencel azonban 1390-ben ismét nőül vett egy Wittelsbachi leányt, a több mint húsz évvel fiatalabb Zsófiát, akinek szépségét minden krónikás dicsőíti. Talán híresztelések keringtek Prágában arról, hogy Vencel féltékeny szép feleségére, és esetleg tényleg érdekelte, hogy mit gyónt? Honnan eredt Vencel különös gyűlölete Nepomuki ellen? A székeskáptalan többi, vele együtt letartóztatott tagja túlélte a fogságot és a kínzatást!

Az a vallásos mozgalom, amely Husz János föllépése óta terjedt cseh földön, szintén hozzájárulhatott Nepomuki Szent János tiszteletének kialakulásához. Mert Vencel és második felesége, Zsófia, támogatta az újító Huszt. Ezért többen azt állítják, hogy Nepomuki tiszteletét és szentté avatását úgy kell tekintenünk, mint tudatos támadást a huszitizmus ellen.

A tudósok vitatkozása ellenére Nepomuki János szobra még mindig ott áll a prágai Károly-hídon és sok egyéb helyen. Ujját ajkára illesztve megőrzi saját titkát is.

---

A messzi földön tisztelt szentnek, a ,,gyónási titok vértanújának” papi egyéniségére szolgáljon illusztrálásul életáldozatának elbeszélő kedvvel földíszített előadása:

Vencel király udvari társaságával a Hradzsinban lakománál ült. Hirtelen mindnyájan megdermedtek, mert uruk dühödten tört ki magából, és a szakácsért kiáltott. Úgy látta, rosszul van megsütve a kappan, amit fogyasztani akart. Dühösen megparancsolta, hogy magát a szakácsot húzzák tüstént nyársra, és süssék meg, jobban, mint ő a kappant. Rémületében senki sem merészkedett ellentmondani a szeszélyes királynak.

Akkor fölállt János kanonok, a királyné szónoka és gyóntatója, a király lába elé esett, és nyomatékosan kérte, hogy vonja vissza parancsát: ,,Uram, királyom, üzend meg a hóhérnak, hogy csak tréfáltál!”

Vencel haragja újra föllobbant, és megparancsolta az őrségnek, hogy vessék a papot sötét börtönbe. János sokáig ült a rabságban. A király meg akarta törni, mert már többször merészelt neki ellentmondani, és visszautasítani a királyi kívánságokat. Most itt volt a várt alkalom.

Néhány nap múlva hívatta a király. János nagy csodálkozására barátságosan fogadta. ,,Kedves barátom — mosolygott a király –, sajnálom, hogy olyan gorombán bántam veled. De hát mi ütött beléd, hogy az összegyűlt udvari nép előtt ellentmondj nekem? Nos, hagyjuk a dolgot. Egyébként azért hívattalak, hogy megmondjam: püspöki széket szánok neked vagy a visegrádi prépostságot. Tudod, hogy ezzel a hivatallal együtt jár az örökös királyi kancellári cím és évi százezer arany jövedelem.”

,,Meglepsz, fönséges uram — mondta a kanonok –, de…” ,,Nem, ne ellenkezz, Nepomuki János! Meg tudom én jutalmazni az érdemet. Egyébként jelentették nekem, hogy a feleségem gyakran gyón nálad, és csak hosszú idő után távozik onnan. Aggódom érte!” — Egy darabig hallgatott a király, majd folytatta: ,,Talán tudsz nekem valami fölvilágosítást adni, hogy miről van szó az ilyen hosszú gyónások alkalmával?”

,,Mindenben engedelmeskedem neked, ahol az bűn nélkül lehetséges — válaszolta a pap –, de a gyónási titok pecsétjének megőrzése rám nézve kötelező, és nem tűri a legkisebb sérelmet sem.”

,,Tudd meg, János úr — jött indulatba Vencel –, hogy az én országomban csak egy olyan pecsét van, amellyel törődöm: az enyém. Ki vele hát, mit tudsz? Titoktartásom felől biztos lehetsz.”

,,Egy papnak erre csak egyetlen felelete van: Nem, és ezerszer is nem!” — tiltakozott a kanonok fölháborodva. ,,De ha a király parancsolja!” — sziszegte Vencel, és a harag pírja öntötte el arcát. ,,Isten akkor is tiltja!”

Jánost ismét visszavitték a börtönbe. Kimondhatatlan kínokat kellett a hű hitvallónak kiállnia a torony mélyén. A király még egyszer rátámadt. Ígéreteket tett, fenyegetett, ütött, sőt a megkínzott testét maga sütögette égő fáklyával. Végül a király dühöngve így kiáltott: ,,Reszkess, te pap! Ha nem mondasz el rögtön mindent, amit a királyné meggyónt, Istenemre mondom, hogy vizet kell nyelned!” János válasza változatlan maradt: ,,A pap, akinek Isten zárta be a száját, örökké hallgatni fog.”

Az érseknek a pápához intézett hiteles jelentése e szavakkal végződik: ,,Helynökömnek az oldalát oly súlyosan összeégették, hogy erőszakos halál nélkül is bele kellett volna halnia. Azután a tiszteletreméltó János doktort teljes nyilvánosság mellett a város útjain és utcáin át a Moldvához vonszolták. Ott kezét hátrakötötték, a fejét karikában a lábához erősítették, és száját egy fapöcökkel szétfeszítették, majd a prágai hídról letaszították, és így vízbe fulladt.”

Forrás: Joseph Weisbender: Heilige des Regionalkalender

Magyar címe: Szentek élete