Szent István Plébánia

Boldog névnapot kívánunk Garadnay Balázs plébánosunknak.

Szent Balázs püspök, vértanú.

Legendája:

“Ünnepe: február 3.
+316 táján

Vincéhez, a vértanú diákonushoz hasonlóan Balázs is a korai kereszténység azon szentjei közé tartozik, akiknek emlékezete a kultuszban, a névadásban és a népszokásokban figyelemreméltó elevenséggel maradt meg, életükre vonatkozóan azonban alig rendelkezünk olyan adatokkal, amelyek történetinek tekinthetők.

Többféle változatban tudósít a legendás Szent Balázs szenvedéstörténete arról, hogy szentünk örmény születésű volt, és olyan példamutató keresztény életet élt, hogy Szebaszte hívő népe püspökké választotta. Balázs erre a Szentlélek indítását követve visszavonult egy magányos hegyi barlangba, jóllehet tette nem éppen egyezett a kor püspök-eszményével. Innen vezette imádkozva, tanácsokat osztva és gyógyítva a rábízott közösséget. Vadállatok őrizték, háziállatok módjára engedelmeskedve neki.

Sajnos azonban nemcsak a keresztények ismerték a barlanghoz vezető utat, hanem Agricola helytartó poroszlói is, aki 316 táján még folytatta Szebasztéban azt a keresztényüldözést, amelyet korábban még Licinius császár rendelt el. Az oroszlánokból, tigrisekből, medvékből és farkasokból álló derék testőrség nem tudott segíteni a remete- püspökön, mert ő ellenállás nélkül engedte, hogy elfogják és Agricola bírói széke elé hurcolják. Mivel Balázst nem bírták hittagadásra kényszeríteni, a szokásos megkorbácsolás után siralomházba került. Mint előbb barlangjában, a börtönben is sok segítséget kérő ember kereste föl. Rabságában sok-sok csodát tett, amelyekről a legendája beszél. Vízbefojtás általi halálra ítélték, de végül is lefejezték.

Hogy a történelmi tények talaján maradjunk, a szentnek széles körben elterjedt kultuszából kell kiindulnunk. Kezdetben hallgatnak róla az egyébként annyira beszédes görög atyák. Eszerint a Balázs-tisztelet nyilvánvalóan nem közvetlenül a halála után kezdődött. Keleten azonban legkésőbb a 6. századtól, nyugaton a 9. századtól már mint a torokbajok ellen védő szentet tisztelték.

Elterjedt ereklyéinek kultusza is. Így hamarosan föltűnnek Szent Balázs maradványai Tarantóban, St. Blasienben, Mainzban, Trierben, Lübeckben, Párizsban és Raguzában, ahol a város védőszentjévé is lett. Számos templomot szenteltek neki Konstantinápolyban és Rómában egyaránt.

Annak alapján, hogy egy kínzó torokfájás esetén segített, a késő középkorban a tizennégy segítőszent közé sorolták. Ezek ismeretében meglepő, hogy a Balázs-áldás mindmáig élő liturgikus szokása csak a 16. században keletkezett és a 17. században nyomtatták ki a Rituale Romanum (Római Szertartáskönyv) függelékében.

A Balázs-legenda első, a 9. századból származó képi ábrázolása a római Szent Kelemen-bazilika altemplomában található. Egyes jeleneteket ábrázol a Paderbornban lévő abdinghfi hordozható oltár az 1100 körüli időkből.

Balázst a középkorban rendszerint püspöki öltözetben vagy palástban ábrázolták; pásztorbottal (15. század) és keresztbe illesztett gyertyákkal; sertésfejjel és gerebennel (emlékezésül arra a vaskampóra, mellyel a legenda szerint kínzatása alkalmával a testét tépték); ritkábban egy fiúval.

Tisztelete a latin egyházban a 12. századtól lett általános, mégpedig egy gégedaganat elleni imádsággal kapcsolatban. Később vérzések, hólyagbetegségek (a német név alapján: Blasius — Biase = hólyag), továbbá kelések, kólika, pestis és fogfájás esetén fordultak hozzá. Részben érthető kapcsolat révén aztán védőszentje lett az orvosoknak, a takácsoknak (gereben!), valamint a szélmolnároknak és a fúvós muzsikusoknak (blasen = fújni). Mint az állatok barátja oltalmazza a háziállatokat és a nyájakat a farkasoktól. Vincéhez hasonlóan időjelző szentként is tiszteletik: ünnepének ideje a tél végét és a veszedelmes viharokat jelzi.

A hívő nép még ma is szívesen fogadja a szent áldását a Gyertyaszentelő gyertyáinak szelíd fényében. Ünnepét Rómában a 12. század óta ülik február 3-án. (…)”

Forrás: Joseph Weisbender: Heilige des Regionalkalender

Magyar címe: Szentek élete

 „Simeon éneke.

Íme, volt Jeruzsálemben egy Simeon nevű igaz és istenfélő ember. Várta Izrael vigaszát, és a Szentlélek volt rajta. Kinyilatkoztatást kapott a Szentlélektől, hogy addig nem hal meg, amíg meg nem látja az Úr Fölkentjét. A Lélek indítására a templomba ment. Amikor a szülők a gyermek Jézust bevitték, hogy a törvény előírásának eleget tegyenek, karjába vette és áldotta az Istent ezekkel a szavakkal: „Most bocsásd el, Uram, szolgádat, szavaid szerint békében, mert látta szemem üdvösségedet, melyet minden nép színe előtt készítettél, világosságul a pogányok megvilágosítására, és dicsőségül népednek, Izraelnek.” Apja és anyja csodálkoztak azon, amit fiukról mondott. Simeon megáldotta őket, és így szólt anyjához, Máriához: „Íme, ő sokak romlására és sokak feltámadására lesz Izraelben, jel lesz, amelynek ellene mondanak – a te lelkedet is tőr járja át –, hogy kiderüljenek sok szív titkos gondolatai.”

Anna prófétaasszony.

Volt egy Áser törzséből való, Anna nevű prófétaasszony, Fánuel leánya, aki már igen öreg volt. Hét évig élt férjével lánysága után, aztán özvegyen maradt. Már nyolcvannégy esztendős volt. Nem hagyta el a templomot soha, éjjel-nappal böjtben és imádságban szolgált. Ebben az órában is odajött, dicsőítette az Istent, és beszélt róla mindenkinek, aki csak várta Jeruzsálem megváltását.

Visszatérés Názáretbe.

Miután így eleget tettek az Úr törvényének, lementek galileai városukba, Názáretbe. A gyermek pedig nőtt és erősödött, bölcsesség töltötte be, és az Isten kegyelme volt rajta.”

(Lukács 2, 25-40)

“A napkeleti bölcsek.
Amikor a júdeai Betlehemben Heródes király idejében Jézus megszületett, bölcsek jöttek napkeletről Jeruzsálembe és kérdezősködtek: „Hol van a zsidók újszülött királya? Láttuk csillagát napkeleten, s eljöttünk, hogy bemutassuk neki hódolatunkat.” Ennek hallatára Heródes király megriadt, s vele egész Jeruzsálem. Összehívta tehát a főpapokat és a nép írástudóit, és tudakozódott tőlük, hol kell a Messiásnak születnie. „Júda Betlehemében – válaszolták –, mert így jövendölt a próféta: Te Betlehem, Júda földje, egyáltalán nem vagy oly kicsi Júda nemzetségei közt, hisz belőled származik majd a vezér, aki népemnek, Izraelnek pásztora lesz.” Erre Heródes titokban magához hívatta a bölcseket és pontosan megtudakolta tőlük a csillag feltűnésének idejét. Aztán elküldte őket Betlehembe: „Menjetek – mondta – s szerezzetek pontos értesülést a gyermek felől! Ha megtaláljátok, jelentsétek nekem, hogy én is elmenjek és hódoljak neki.” Azok meghallgatták a királyt és útra keltek. S lám, a csillag, amelyet napkeleten láttak, vezette őket, míg végre meg nem állt a hely fölött, ahol a gyermek volt. A csillagot megpillantva nagyon megörültek. Bementek a házba, és meglátták a gyermeket anyjával, Máriával. Leborultak és hódoltak neki, majd elővették kincseiket s ajándékot adtak neki: aranyat, tömjént és mirhát. Mivel álmukban utasítást kaptak, hogy ne menjenek vissza Heródeshez, más úton tértek vissza hazájukba.”

(Máté 2, 1-12)

Boldog Új Évet Kívánunk minden kedves Testvérünknek.

„Szilveszterkor lépjük át az új év küszöbét, s az elmúlás szomorúságán átragyog az újrakezdés mosolya. A szilveszteri „hangulat” nagyon is összetett valami, s kivált az a hívő számára. Hála és remény, számadás és tervezgetés, mulatság és komolyság, bánat és öröm találkozója a szilveszteri „tizenkettő”. Az egyetlen ünnepünk, mely túlmutatva önmagán az egész esztendőt felidézi bennünk. Szilveszterre azt is mondhatnánk, hogy magának az Időnek ünnepe, magának a titokzatos földi Időnek a megszentelése. Épp ezért sokszor az az érzésem, hogy rosszul ünnepeljük. Tulajdonképpen csendben, szinte hallgatózva kellene fogadnunk, mint valaki a hóesés kezdetét lesi, vagy a csillagok neszére figyel, vagy mint a gazda, ki az éjszaka csendjéből a vetés növését szeretné kihallgatni. A Szilveszter mégis a féktelen, a karneváli öröm órája lett, s mintha emögött az öröm mögött még ma is valamiféle pogány szív dobogna. Nem csoda aztán, ha újév napja sokak számára a kijózanodás szürke szomorúságával egyenlő. Pedig gyönyörű alkalom az igaz derű s tegyük hozzá: a földi öröm számára. Mert valóban az: „földönjáró” ünnep, s ezt a „földi mosolyt” nem is szabad megtagadnunk tőle. Tizenkét óra van. Az éjszakában most fejezte be körforgását a Föld, s most kezd egy újabb égi kör írásába. Fejünk fölött, mint forgó kristálygömb, a csillagos egyetem. De a mi szívünk e pillanatban egyedül Övé, e csodálatos mozgás, múlás és érkezés Uráé. S ezt ne feledjük el a legharsányabb szilveszteri zsivajban se: véghetetlen csendben és szelíden Isten most hajtja át csillagnyájait az óesztendőből az újesztendő mezőire.”

Pilinszky János: Szilveszteri „tizenkettő” (Új Ember, 1961. december 31.)

Boldog Karácsonyt kívánunk minden kedves Testvérünknek!

„Jézus születése.
Azokban a napokban történt, hogy Augusztusz császár rendeletet adott ki, hogy az egész földkerekséget írják össze. Ez az első összeírás Quiriniusz, Szíria helytartója alatt volt. Mindenki elment a maga városába, hogy összeírják. József is fölment Galilea Názáret nevű városából Júdeába, Dávid városába, Betlehembe, mert Dávid házából és nemzetségéből származott, hogy összeírják jegyesével, Máriával együtt, aki áldott állapotban volt. Ott-tartózkodásuk alatt elérkezett a szülés ideje. Mária megszülte elsőszülött fiát, bepólyálta és jászolba fektette, mert nem jutott nekik hely a szálláson.

A pásztorok hódolata.
Pásztorok tanyáztak a vidéken, kint a szabad ég alatt, és éjnek idején őrizték nyájukat. Egyszerre csak ott állt előttük az Úr angyala, és beragyogta őket az Úr dicsősége. Nagyon megijedtek. De az angyal így szólt hozzájuk: „Ne féljetek! Íme, nagy örömet adok tudtul nektek és az lesz majd az egész népnek. Ma megszületett a Megváltó nektek, Krisztus, az Úr, Dávid városában. Ez lesz a jel: Találtok egy jászolba fektetett, bepólyált gyermeket.” Hirtelen mennyei seregek sokasága vette körül az angyalt, és dicsőítette az Istent ezekkel a szavakkal: „Dicsőség a magasságban Istennek és békesség a földön a jóakarat embereinek!” Mihelyt az angyalok visszatértek a mennybe, a pásztorok így szóltak egymáshoz: „Menjünk el Betlehembe, hadd lássuk a valóra vált beszédet, amit az Úr tudtunkra adott!” Gyorsan útra keltek, és megtalálták Máriát, Józsefet és a jászolban fekvő gyermeket. Miután látták, az ezen gyermekről nekik mondottak alapján ismerték fel. Aki csak hallotta, csodálkozott a pásztorok beszédén. Mária meg mind emlékezetébe véste szavaikat és szívében egyeztette. A pásztorok hazatértek, dicsőítették és magasztalták az Istent mindenért, amit csak hallottak, és úgy láttak, ahogy tudtul adták nekik.”

(Lukács 2, 1-20)

Garadnay Balázs atya, „Adventi hajnalok” című könyvéből idézett gondolataival a szívünkben ünnepeljünk Adventkor:

„Mit kezdjünk Isten szeretetével?
Isten önfeláldozó szeretetére nekünk méltó választ kell adnunk. Ezt Szent János így fogalmazza meg: „Arról ismertük meg Isten szeretetét, hogy életét adta értünk. Nekünk is oda kell adnunk életünk testvéreinkért. Aki birtokolja a világ javait és látja, hogy testvére szükséget szenved, de mégis elzárja előle szívét: hogyan él abban Isten szeretete?” (1Jn 3,16-17) Tehát nem azt mondja János, hogy mindenki köteles vértanú lenni, s az életét áldozni Istenért vagy felebarátjáért – de odaadóan élni és az áldozatot meghozni – ez mindegyikünk hivatása, ha megértettük Jézus szavait és tetteit.

Aki azt gondolja, hogy lehet áldozat nélkül élni, az még „alszik”. És kellemetlen lesz az ébredése, ha nem változtat magatartásán. Aki azt gondolja, hogy neki nem kell odaadóan élnie és elég lesz önmagának, annak élete felszínes és beteljesületlen lesz. És ez a kudarc ráébreszt minket, hogy valami kimaradt az életünkből – és felismerjük, hogy így nincs értelme és tartása az életünknek.

Amikor belátjuk, hogy nem, vagyunk okosabbak az Istennél és abbahagyjuk Vele a hadakozást, akkor a megüresedett szívünket be tudja tölteni Önmagával. S ekkor kapcsolódtunk be a Szeretet véget nem érő folyamába, aminek mentén – a Jelenések Könyvének látomása szerint – a fák szüntelenül hozzák termésüket (22,2).

A megtestesült Isten Fia erre nyitotta meg életünket és ha közösségben vagyunk Vele, akkor nevünk már bejegyeztetett az Élet Könyvébe – már csak a rögzítés, a „dokumentum mentése” a feladatunk, hogy Isten és a mi közös munkálkodásunk el ne vesszen, hanem sokak gyönyörűségére legyen – és a Szűzanyával együtt mondjuk – magasztaltassék érte az Ő szentséges neve. Amen.”

Garadnay Balázs atya, „Adventi hajnalok” című könyvéből idézett gondolataival a szívünkben örvendjünk Adventkor:

⦁ „Ne hagyd, hogy elvegyék a jókedvedet!
⦁ Ne hidd, hogy a rossz híreknek hatalmuk van Isten ajándékozó jósága felett!
⦁ Őrizd hangulatodat az abszolút magassághoz hangolva, hogy semmi ne tudjon lehangolni, áthangolni, átfesteni!
⦁ Őrizd a kiegyensúlyozottságodat, hogy fel ne billenj, légy stabil a megismert jóban!
⦁ Tudd, hogy mit gondol rólad az Isten: keresd, mi a szándéka és adjon helyes öntudatot neked, hogy Istennek személyes terve van veled.
⦁ Élj abból a reményből, ami minden mást megelőzően és minden máson túlmutatóan teret nyitott számodra – és neked adja a tisztánlátás adományát.

Nézzük az apostolok pünkösdi magatartását: olyan öröm tölti be szívüket, hogy kívülállók félreértik, azt hiszik, részegek. Meg lehet „ittasodni” Isten jelenlététől, ajándékaitól! Azaz: Isten olyan mértékben jár át, hogy átitatja lényedet Önmagával. Ezt nem lehet elképzelni, csak kipróbálni.

Akinek nem volt módja ilyen mélységben Istennek ajándékoznia magát, az is érzi, hogy erre vágyik és szeretne föléje emelkedni a világ törpeségeinek. A vágy helyes, de a kivitelezésbe sokszor hiba csúszik: a lélek emelkedettsége helyett a pszichés világ röpülésére vállalkoznak a vakmerő kalandorok – és keserűen megtapasztalják, hogy mégsem erre vágyódtak.

Amit Isten kínál, azt ne akarjuk más „üzletben” megvásárolni, mert a hamisítványokért drágán megfizetünk, gyakran már itt a földi életben.
⦁ Isten boldogságot kínál, akkor mi ne elégedjünk meg jó poénokkal.
⦁ Isten kiegyensúlyozottságot kínál, akkor mi ne hullámozni akarjunk.
⦁ Isten folyamatos felemelkedést kínál, akkor nekünk ne legyen elég a pillanatnyi „röpülés”.
⦁ Isten örök egységet kínál nekünk Önmagával, rossz csere Őt egy pillanatokig tartó érzéki kalandra lecserélni.

Akik a világot felszínesen és felelőtlenül élik, azt mondják: Miért ne, hisz egyszer élünk! Én is erre hivatkozom: azért tegyél mindent rendkívül jól, hisz csak egyszer élsz – de örökké! Ne tedd tönkre, ne add el a lelkedet, hiszen amit a gonoszlélek cserébe ígér, azt biztosan nem tudja megadni, mert nincs rá hatalma.

Egy tízgyermekes család nagy szegénységben, de még nagyobb boldogságban élt egy kertes házban. Szomszédjukban egy gazdag gyermektelen házaspár élt, akik nehezen viselték el a hozzájuk is áthallatszó hangoskodást. Elhatározták, hogy véget vetnek a fiatalok önfeledt játékának. Szerződést ajánlottak a szülőknek: szívesen támogatják a családot anyagilag, amennyiben megígérik, hogy a gyerekek az udvaron ezután csendben maradnak. A nagy pénzhiány miatt – rövid családi tanácskozás után – beleegyeztek és megígérték, hogy a gyerekek ezután csak a házban fognak játszani. Úgy tűnt, minden rendben van, de pár nap múlva észrevették a fiatalok, hogy búskomorság ült a család életére. A gazdasági kényszer prése alá helyezték a szeretet belső indíttatását, de hamar rájöttek, hogy semmi pénz nem ér annyit, mint a jókedv, a derű, a közös játék. Ezért a hó végén felbontották a szerződést: inkább élnek továbbra is szegénységben, de boldogan.

Jézus a földi értékek viszonylagosságára így mutat rá: „Mi haszna van az embernek, ha az egész világot megszerzi is, de lelke kárát vallja? Mit is adhatna az ember cserébe a lelkéért? Eljön ugyanis az Emberfia Atyja dicsőségében, angyalai kíséretében és megfizet mindenkinek a tettei szerint” (Mt 16,26-27).

Képzeld magadat ezen az ítéleten – azt hallod az Úrtól: „Te abból éltél, amit neked adtam. Elvitted másoknak is, rájuk mosolyogtál, vigasztaltad és erősítetted őket – ez volt az Én életem általad, köztetek. Amikor veled találkoztak az emberek, elhitték, hogy veled vagyok, mert békét sugároztál magadból; látták rajtad, hogy hited nem porhintés, hanem megélt valóság.

Általad közelebb kerültek Hozzám, segítettél nekik, hogy jobbak legyenek.”

De most állj! Ne ábrándozz tovább, hanem cselekedj úgy, hogy egyszer majd valami ilyet hallhass! Figyelj arra, hogy amit teszel, annak elemzése, kiértékelése üdvösséged feltétele lesz: az örök boldogságodról ma, holnap és mindennapjaidban döntesz. Amen.”

Garadnay Balázs atya, „Adventi hajnalok” című könyvéből idézett gondolataival a szívünkben reméljünk Adventkor:

„Az a bajunk, hogy Istent mindig a saját képünkre akarjuk elképzelni. Ezért nehezen áll össze bennünk, hogy ő nem haragszik, nem akar bosszút állni és nem fordul el tőlünk, még akkor sem, ha mi évek óta értetlenkedünk is Vele. „Nem azért küldte Isten a Fiát a világba, hogy elítélje a világot, hanem, hogy üdvözüljön általa a világ.” (Jn 3,17)

És az Isten szándékát még a bűneink se változtathatják meg (bár kétségtelen, hogy a mi esélyeinket jelentősen csökkenti a bűn – de Istent nem befolyásolja!) Tény, hogy az áteredő bűn következménye alaposan áthangolt bennünket. Olyanokra is képesek vagyunk, amit józan fejjel el se tudnánk képzelni magunkról. És mégis azt mondom, hogy az Isten szeretetében, világosságában élő emberek vagyunk, akik az Ő irgalmasságának ígéretét hordozzuk szívünkben – s ezért a földön mi a remény emberei vagyunk, a megbocsátás hírnökei!

Van Thuan vietnami bíboros (1928-2002) 13 évig volt a kommunisták börtönében (ebből 9 évet magánzárkában töltött), tehát életével tanúsította, amit mond – az ő szavait idézem: „Csak az áldozat radikalitásával lehetünk a remény tanúi. A keresztre feszített Jézus, aki szolidáris volt a legutolsókkal, a legtávolabbiakkal, az Isten nélküliekkel, indította útjára a Népek Apostolát, hogy „mindenkinek mindene legyen”. Pál azt sugározza felénk, hogy mi az igazi apostolkodás: megkülönböztetés nélkül minden emberrel fölfedeztetni, hogy Isten közel van hozzánk és végtelenül szeret minket.

Ha mindenkivel eggyé válunk és vesszük a bátorságot, hogy minden emberi lényre, még a látszólag megvetésre méltóra vagy ellenségesre is felebarátként és testvérként tekintsünk, megvalósítjuk az örömhír lényegi mondanivalóját: Jézus keresztjében Isten minden tőle eltávolodott emberhez közel jön, felajánlva a megbocsátást és a megváltást.”

Kérlek, karácsonyig még gondold végig, hogyan élhetsz ebből a reményből és miként tudod ennek jelét adni testvéreid felé! Ha te ebből a reményből élsz, akkor tudod: nincs véglegesen elrontott élet, nincs reménytelen helyzet, sem a saját életedben, sem másokéban. Tehát nem adhatod fel a küzdelmet és nem csökkenhet a bizalmad!

Ha pedig eddig azt merészelted volna gondolni magadról vagy valaki másról, hogy egy konkrét tettre nincs bocsánat – akkor azt mondom neked, hogy még az ilyen súlyos tévedéseidre és hibás érzelmeidre is van!

Kérd az Úrtól, hogy megújult életed hitelesen tanúsítsa az Ő szeretetét és a remény mindent felülmúló realitását! Amen.”