Szent István Plébánia

Carlo Acutis (1991-2006) olasz szülők gyermekeként Londonban született. Szülei nem voltak különösebben vallásos emberek, Carlót nagynénje révén érintette meg az Úr kegyelme. Azóta már a szülei is megtértek, s édesanyja Carlót nevezi az ő megmentőjének.

Összesen 15 év adatott meg neki itt a földi életben, s ezalatt nőtt a lelki élet kiemelkedő példaképévé. Rövid életére a természetességgel megélt, elkötelezett hitélet volt jellemző, a forró szeretet Jézus és a Szűzanya iránt. 14 évesen hitoktatója felkérte „segéd-hitoktatónak”, és a kisebb gyerekeket tanította, nevelte Isten szeretetére, és a plébánia önkénteseként – megtakarított zsebpénzéből – segítette a hajléktalanokat és a szegényeket. A plébánián jótékonysági vásárokat szervezett a missziók megsegítésére.

Mindezek mellett olyan volt, mint bármelyik kiskamasz, nyitott volt a világ dolgaira, szenvedélyesen érdekelte az informatika. Filmeket készített és vágott, programozott, weboldalakat szerkesztett, képregényeket tervezett. Sportolt és társasági ember volt, barátai felnéztek rá. Önfegyelme és tudatos életvitele példaként áll előttünk: önmaga korlátozta a videojátékokkal töltött idejét: heti 1 órát engedélyezett magának – s azzal magyarázta, hogy nem válhat semminek sem a rabjává.

Milánóban kezdte meg iskolai tanulmányait, és plébánosa felterjesztésére püspöke engedélyezte, hogy korát megelőzve már 7 évesen elsőáldozáshoz járuljon. Carlo méltó volt erre a különleges engedélyre és meg is hálálta: minden nap részt vett a szentmisén és szentáldozáshoz járult, mise után pedig ott térdelt a tabernákulum előtt. Életében központi helyet foglalt el az eucharisztikus Jézus szeretete, és rendszeresen imádkozta a rózsafüzért. Papírra vetette lelkének felismerését: „Minél többször járulunk szentáldozáshoz, annál inkább hasonlatossá válunk Jézushoz, és már itt a földön megízleljük a mennyországot.”

Az Úr különleges képességgel áldotta meg: a számítástechnika zsenijének tartották. Kiemelkedő képességét is Isten dicsőségére fordította: a technika modern eszközével is az Eucharisztia tiszteletét kívánta terjeszteni. Szomorúan látta, milyen sok ember nem járul szentáldozáshoz, és kereste a módját, hogy felébressze lelkiismeretüket, és ráébressze őket az Eucharisztia fontosságára. Ezért 11 éves korában létrehozta a Virtuális Eucharisztikus Múzeumot,[1] melyben bemutatott 136 eucharisztikus csodát a világ minden tájáról. Arra kérte szüleit, vigyék el minden eucharisztikus csoda helyszínére – ez a csodálatraméltó terve két és fél év alatt valósult meg.

Életét, életszentségét meghatározó gondolataiból:

• „Mindig egységben lenni Jézussal – ez az én életprogramom. Az Eucharisztia az én autóutam az ég felé.”
• „Az Oltáriszentségben jelenlévő Krisztus előtt állva szentté leszünk.”
• „Kilométeres sorok állnak egy koncert vagy egy focimeccs előtt, de a tabernákulum előtt üres a tér. Az emberek nem tudják, mi hiányzik nekik, mert ha tudnák, a templomok úgy megtelnének emberekkel, hogy be se férnénk. Az Oltáriszentségben Krisztus éppúgy jelen van, mint 2000 évvel ezelőtt, az apostolok idejében; és akkoriban, ha valaki találkozni akart Krisztussal, sokat kellett utaznia, szemben velünk, akik ma sokkal szerencsésebb helyzetben vagyunk, hiszen akármelyik közeli templomban megtalálhatjuk Őt. Jeruzsálem ott van a küszöbünkön!”
• „Mindenki eredetinek születik, és mégis sokan fénymásolatként halnak meg. Eredetiként meghalni úgy kell, hogy az ember hagyja, hogy Krisztus vezesse, és közben szüntelenül Őrá néz. Ha közelebb akarunk kerülni a mennyei hazához, és nem akarunk „másolatokként” meghalni, akkor Isten szavát kell iránytűnek tekintenünk, mindig ahhoz kell mérnünk magunkat.”
• „A végtelen kell hogy legyen a célunk, nem a véges. A Végtelen a szülőföldünk. Időtlen idők óta várnak minket a mennyországban.”
• „A Golgotára mindannyian felmegyünk. Szentté válhatunk az út során.”

Carlo 2006. október 12-én hunyt el Milánóban: a leukémia egy igen agresszív változata három nap leforgása alatt kioltotta földi életét. Haldoklásában így vigasztalta édesanyját: „Azzá válok, aki már most vagyok Isten gondolataiban.”  

Két hónappal a halála előtt, amikor még semmi tünete nem volt a betegségének, felvett egy videót, amit a szülei csak sokkal később találtak meg, és amelyben mosolyogva azt mondta, hogy kész meghalni, és kérte, hogy Assisiben temessék el. Mindezt egy teljesen egészséges, 15 éves fiú vette filmre! Gyorslefolyású betegségében szenvedéseit a pápáért és az egyházért ajánlotta fel.

Carlót – kívánságának megfelelően – Assisiben temették el. Földi maradványait 2019-ben a Szent Ferenc ruhái levetéséről (Spogliazione) nevezett Szűz Mária templomban helyezték el.

Könyvek és egy dokumentumfilm hirdeti az egész világon Carlo rendkívüli életét. A világ minden táján fiatalok tanúsítják, hogy konkrét segítséget jelent számukra Carlo életpéldája. Sokan arról számolnak be, hogy Carlo példájára sok év után megtértek és újra közel kerültek a hithez. A tizenévesek tapasztalata: egyszerre lehetnek szentek, átlagosak és egyediek. Carlo hiteles erőforrása kortársainak: élete igazolja, hogy ma is lehetséges Jézus útját járni. És talán azt is, hogy másikat nem érdemes.

Ferenc pápa 2018-ban Carlót Isten tiszteletreméltó szolgájának nyilvánította, 2020 februárjában pedig közzétették azt a dekrétumot, amely egy Carlo közbenjárásának tulajdonított csodás gyógyulást ismer el. A dekrétumban említett csoda 2013-ban történt, egy hasnyálmirigy gyulladásban szenvedő milánói brazil kisfiú esetében, akit állapota súlyossága miatt már meg sem műtöttek. Ekkor a család és a plébánia bizalommal teli imádságba kezdett, és kérte a szentség hírében meghalt Carlo Acutis közbenjárását.[2] Az Úr pedig megtette a csodát.

Carlo Acutist 14 évvel a halála után, 2020. október 10-én Assisiben a Szent Ferenc bazilikában boldoggá avatták. Ünnepe: október 12.

Előtte – az előírás szerint – a 2019-ben áthelyezett sírját kinyitották, és testét szinte romlatlannak találták. A fiatalok iránti üzenet gyanánt testét sportruházatba öltöztették, és üvegkoporsóját 17 napon át nyitva hagyták, hogy tisztelői kifejezhessék előtte, pontosabban az Úr előtt a szeretetük és csodálatuk megnyilvánulását.