Megújult a templomunk

Istennek hála – Magyarország Kormányának, a Pécsi Egyházmegyének és templomunk híveinek nagylelkű adományából – Oszoli Dénes tervei alapján, Bognár Miklós irányításával és Nagy Mihály tevékeny közreműködésével, a Pécsi Építő és Tatarozó Zrt. kivitelezésében felújíthattuk templomunkat. 2023. szeptember 3-án Felföldi László püspök atya megáldotta templomunkat, s azt a lelki munkálkodást, amit igyekszünk az Úr dicsőségére és a lelkünk javára végezni.

Garadnay Balázs plébános

Dobos László kisfilmje a megújult templomunkról

Felföldi László püspök atya megáldotta a templomunkat – Galéria

MEGVALÓSULT MAGYARORSZÁG KORMÁNYÁNAK TÁMOGATÁSÁVAL

A pécsi Bártfa utcai templom felújítása– EEÖR-KP-1-2021/1-001276

A 2023-ban megkezdett felújítás során a megvalósított beruházással elkészült a templom tetőszerkezetének megerősítése, a héjazatcsere, valamint a bádogos szerkezetek és látszó ereszdeszkázatok cseréje is. A tetőzet egy új könnyűszerkezetes toronnyal bővült, ahova a meglévő harang áthelyezésre került és mindemellett a villámhárító rendszer kiépítésére is sor került. A hitételi közösség számára a megvalósult beruházás nagy jelentőséggel bír.

A projekt címe: „A pécsi Bártfa utcai templom felújítása”
A projekt azonosítószáma: EEÖR-KP-1-2021/1-001276
A szerződött támogatás összege: 15.000.000.- Ft


Köszönjük a támogatást!

Kategória: Egyéb | A közvetlen link.